Ferences lelkületű biciklisták

VI. FerBiT 2013

Túra vagy zarándoklat? Legyen a te hited szerint…

„Aki túrázik, teljesít.
Aki zarándokol, teljessé lesz.”
(Ismeretlen szerző)

A fenti idézettel jól lehet szemléltetni, miben különbözik az idén immár hatodik alkalommal megrendezett ferences biciklitúra, népszerű rövidítésével a FerBiT a szokásos kerékpáros kirándulásoktól. Hiszen ez az út valójában mindig zarándoklat, melynek során – a hívogató szavaival élve – a résztvevők „nem versenyezve, hanem leginkább egymást bátorítva–segítve haladnak, miközben rácsodálkoznak a Jóisten szépséges alkotásaira, tetteire.” Egy olyan rendhagyó, különleges rendezvény tehát, melyből szerintem a katolikus egyháznak minél többre volna szüksége, hogy a fiatalokat megszólítsa, és megmozgassa – ebben az esetben szó szerint is.


Főcze Imre Bonaventura ferences testvér, a FerBiT szervezője az idei mintegy 500 km-es útszakasz kezdőpontjának Csíksomlyót választotta, a végcél pedig Máriapócs volt, Magyarország egyik fontos búcsújáró helye. A település azóta nevezetes, amióta a görög katolikus templomában található Istenszülő-ikon 1696-ban könnyezni kezdett. A csodás esemény azóta még kétszer, 1715-ben és 1905-ben ismétlődött meg. Így biciklis zarándokokként különösen is a Szűzanya oltalmát és közbenjárását kértük, amikor negyvenöten elindultunk, hogy a Mária-út két fontos állomását egyhetes (2013. augusztus 23–30.) tekeréssel összekössük.


Az idén a világegyház a hit évét ünnepli. Ezzel összhangban állt a biciklitúra mottója, a „Legyen a Te hited szerint”. Ezt az isteni erényt jelképezték azok az apró mustármagok, melyekből a nyitó napon kapott mindenki egyet-egyet. Gondos megőrzéséről és csírázásáról aztán a célhoz érés utáni Te Deum-on tehettünk tanúságot, a Csíksomlyóról magunkkal vitt gyertyák fényénél. A növekedést a Bonaventura és Tibor testvérek által naponta koncelebrált szentmisék és éjjel-nappal nyitva álló „ferences szépségszalon” – a gyónási lehetőség –, a Mátyás és Hugó testvér által egy-egy jelentősebb szent életéről végzett elmélkedések segítették. Ezek a nagy téma egyes részleteit mélyítették el. Így esett szó azokról az eszközökről, ajándékokról és személyekről, melyek a keresztény ember hitének útját egyengetik, az itt adódó buktatókról, a példaképek és a közösség formáló, megtartó erejéről. Emlékezetes marad az a gondolat is, melyet Szent Pál szavainak parafrazeálásával közösen nyertünk, Istennek belénk vetett bizalmáról, mondhatni „emberhitéről”: Hiszek én, de már nem én, hanem Krisztus hisz bennem. A FerBiT mindennapjainak keretét tehát ezek a tanítások adták, a közösen végzett zsolozsmával egyetemben. Így az idő – többünk szubjektív érzékelése és véleménye szerinti túl gyors – múlását a breviárium hátramaradt lapjainak fogyatkozása is pontosan jelezte.


Persze emellett napjaink egészen színesen és egyedien alakultak, már csak a résztvevők különbözőségének köszönhetően is. Hiszen hivatásos biciklistáktól tapasztalt, az El Caminót megjárt zarándokokig, tizenéves licistáktól egyetemistákon át a nyugdíjas éveiket taposókig minden korosztály, rend és rang képviseltette magát. Izgalmas volt megfigyelni, ahogy ebből a heterogén egyénhalmazból közösség formálódott, gyakorlatilag egy-két nap leforgása alatt, hála a ferences testvérek odafigyelésének, empátiájának, szinte észrevétlen irányításának. Emellett pedig mindenki maga tudja, hogy mi ment végbe a bensejében, milyen irányba változott, hogyan teljesedett ki; hogyan születtek új ismeretségek, vagy mélyültek el már meglévők. Az azonban biztos, hogy az összes résztvevő megtalálta a sajátos, csak általa betölthető helyet a csapatban, legyen szó szerelésről, forgalomirányításról, a kísérő autók vezetéséről (kettes sebességben a félezer kilométer során!), viccmondásról, mosogatásról, az elfáradtak bátorításáról, a fájó tagok kenegetéséről. Így valósulhatott meg az az érzékeny, finom egyensúly, mely a VI. FerBiT csapatát egy kifejező képpel élve száz dugattyús motorhoz tette hasonlóvá. A tagokból alakult megismételhetetlen gépezet csak így működhetett olajozottan. Az egymásra való odafigyelni tudást és egyre oldottabb hangulatot az esténkénti gyertyafényes reflektáló beszélgetések, hálaadások biztosították.
Az útszakaszt nemcsak a hosszúsága, hanem a hegyek-völgyek, dimbek-dombok, egyszóval a magasságok és mélységek és az időjárás szeszélyei is nehezítették. Mindjárt az első napon tekertünk át a Hargitán, az Atyha közelében levő szállásunkra viszont porzó esőben gurultunk be. Így a felszerelésből, a tarka esőkabát-gyűjtemény vagy védősisakra szerelhető, saját gyártmányú visszapillantó-tükör mellől tulajdonképpen csak egy-egy „ablaktörlő” hiányzott a szemünkről, mely az ereszkedéskor bevágó cseppeket hárította volna. Ez az esti „rituális eső” végigkísért minket. Szerencsére azonban minden szálláshelyen – a későbbiekben Marosvásárhelyen, a Bolyai Líceumban, Szamosújváron helyi családok vendégeiként, Szilágysomlyón, majd Kaplonyban, a ferences kolostorban és végül a máriapócsi zarándokszálláson – akadt pihenési, szárítkozási, melegedési lehetőség, a vendéglátóink jóvoltából plusz takaró, meleg tea, forró fűtőtest. Az eső pedig valójában elcsendesedési lehetőséget is jelentett, a sok vidám, könnyű perc mellett felajánlható mozzanatot. Emellett segített annak mélyebb értelmét megélni, mit jelent, amikor végre meglátogat minket a reggeli Benedictus-antifónában mindannyiszor invokált „felkelő Napunk a magasságból”.


Élményt jelentett az ismeretlen(ebb) tájak bejárása – a csapat zöme székelyföldi volt, így számukra a Mezőség vagy a Szilágyság már a megszokottból való kilépésként hatott  –, új emberek, plébániák megismerése, ugyanakkor azonban a jól ismertnek új szemszögből történő szemügyre vétele is. Gyakran emlegetett tapasztalat ugyanis, hogy csapatban sokkal másabb – könnyebb – haladni, mint egyedül, ahogy persze az is, hogy az autóval annyiszor bejárt táv biciklivel megtéve lényegesen meredekebb, ésszerűség ide vagy oda. Egy olyan intenzitású élmény, mint a FerBiT, az unos-untig ismertet is teljesen át tudja formálni – hadd hivatkozzam itt arra a fordulatra, amit volt iskolám 3-mas számú termében egy szál izolíron töltött éjszaka vagy a mezőn, két bicikliből és egy FerBiT-es egyenpólóból ad hoc felállított oltárnál végzett szentmise jelentett.


A zarándokút végére a „bicósoknak”, azaz a drótszamarak lovasainak, mint látható, külön idiolektusa és saját vicckészlete alakult. A „Csendüljetek!”, a „Lassan, ki ahogy érzi” vagy a „Ne idegesíts!” könnyes kacagásokat fed, és utunk ugyanolyan elidegeníthetetlen részévé, hívószóvá vált, mint a szőlőcukor vagy az Indulj, és menj kezdetű himnusz. Hogy a FerBiT mennyire semmihez sem fogható tartam, arra talán utólag döbben rá az ember. Elgondolkodtató, amikor hat nap munkáját az autóbusz hat–nyolc óra alatt átrobogja, de olyan tempóban, hogy az őzeket a fák közt már nincs idő megmutatni egymásnak, vagy amikor utolsó közös étkezésünkkor az imát együtt mondjuk, de a ferences atyáktól elbúcsúzva immár nincs, aki áldást is osszon hozzá. Ígéret, dinamikus közös tervek a folytatásra azonban vannak, ahogy a kapott tanítás is munkál bennünk.


Hála a testvéreknek a megszámlálhatatlan jóért, az Úrnak pedig, hogy egy ilyen nagyszerű út után mindannyian a kitűzött célhoz érhettünk. Ő fejezze be általunk és bennünk mindazt a jót, amit a FerBiT során elkezdett.


Molnár Zsófia
forrás: http://www.vasarnap.katolikhos.ro/



Megadatott a lehetőség, hogy az idén is részt vegyünk a ferences biciklitúrán. Különösen is hosszú útvonal elé álltunk, több mint 500 km-es útszakasz várt ránk a Mária úton, Máriapócs felé. Tulajdonképpen ez nem csak egy egyszerű túra, hanem egy zarándoklat volt, ami bennünk a vége fele tudatosult csak igazán. Különböző szándékokért ajánlottuk fel, amik segítettek kitartani úgy az esőben, mint a meredek útszakaszokon.

Kevesebben voltunk, mint az előző években, de éppen így könnyebben összeforrt a társaság. Ebben sokat segítettek az esti hálaadások, amit Bonaventúra ferences testvér kezdeményezett, az előző évektől eltérően. Egymás hálaadó imája arra tanított, hogy mi mindenért lehetünk hálásak. Hugó testvér segített növekedni ebben. Jó volt megtapasztalni, hogy az úton nem egyedül tekerünk. Köszönjük a bíztató szavakat és az erős karokat, jó tanácsokat, amik segítettek, hogy tempóban maradjunk.


A zarándoklat mottója ez volt: „Legyen a te hited szerint.”, amin naponta elmélkedtünk Tibor és Bonaventúra testvérek vezetésével. Sikerült megértenünk, hogy ha a mi hitünk szerint történnének a dolgok, akkor nem biztos, hogy ilyen jól alakulna az életünk. Ez arról is szól, hogy Isten hisz bennünk, hiszen ránk bízta embertársainkat, nekünk kell megismertetni velük a Hozzá vezető utat úgy, hogy felvállaljuk hitünket, amit ehhez folyamatosan ébren kell tartanunk. De mi is a hit? Mikor esőt kérsz Istentől, és már ernyővel várod azt, mert hiszed, hogy megadatik, hallhattuk Tibor testvértől. A rendszeres zsolozsma szavai pedig visszacsengtek útközben.


Hat nap biciklizés után, mikor megérkeztünk Máriapócsra, és megláttuk a gyönyörű kegyhelyet, megértettük a zarándoklat lényegét, hogy ez volt a cél, hogy Máriához érkezzünk. Ráébresztettek, hogy igazából templomtól-templomig, kegyhelytől-kegyhelyig jöttünk, hiszen Csíksomlyóról indultunk.

Ez a FerBiT adott legtöbbet számunkra úgy barátságok, mint lelkiek terén. Nagyon hálásak vagyunk, hogy láncszemek lehettünk ebben a csapatban.

Rétyi Dorottya és Zsuzsánna
forrás: www.erdely.ma



A 2008-as indulása óta töretlen sikernek örvendő Ferences Biciklitúrát idén hatodik alkalommal szervezik meg. A FerBiT a maga nemében különleges biciklitúra, amely többes céllal csábítja a gurulni vágyókat. A túra résztvevői ugyanis a fizikai edzettség mellett lelki felkészültségükről is tanúbizonyságot tesznek azzal, hogy nyeregbe ülnek, és vallásos lelkülettel, imádkozva, elmélkedve, a többség számára teljesíthetetlennek tűnő távot tesznek meg évről évre.

A túra főszervezője a csíksomlyói ferences kolostor szerzetese, fr. Főcze I. Bonaventura. Assisi Szent Ferenc lelkületében a közösségi szellemre, a természet csodálatára és Istenre való odafigyelésre fektetik a hangsúlyt. Minden évben más útvonalon gurul a biciklis túra: 2008-ban a Segesvár–Hargitafürdő–Csíksomlyó, 2009-ben a Székelyudvarhely–Gyergyószentmiklós (a libáni útszakasz)–Csíkszereda–Gyimesek–Csíkszereda, 2010-ben a Szováta–Gyergyószentmiklós–Gyimesek–Csíksomlyó, 2011-ben a Kézdivásárhely–Nyergyestető–Csíki-havasok–Gyimesek–Csíkszereda, 2012-ben pedig a Csíkszentgyörgy–Csobányos–Csíksomlyó útvonalon.


Az idei FerBiT a Legyen a Te hited szerint! mottóval zajlott az eddigieknél jóval hosszabb útvonalon, amely az országhatárt is átlépte. Írásunk megjelenésekor már útban vannak visszafelé a túrázok. A Mária-úton haladó hatnapos, 550 kilométer hosszúságú túra útvonala Csíksomlyó–Farkaslaka–Marosvásárhely–Szamosújvár–Szilágysomlyó–Kaplony–Máriapócs. Augusztus 23-án, a túra nulladik napján szentmise volt a Csíksomlyói Kegytemplomban, majd másnap, szombaton reggel 8 órakor a Hargita felé vette az irányt a hozzávetőleg 45 személyből álló csapat – tudtuk meg fr. Főcze I. Bonaventurától. Az elmúlt három évben egyébként 90–110 ember kerekezett. A 2013-as túra könnyebbsége, hogy nem volt hegyi útszakasz, többnyire műúton gurultak. Az első nap célállomása Atyha volt, a második napon Marosvásárhelyre érkeztek meg, harmadik nap Szamosújvár volt a kitűzött cél, a negyedik Szilágysomlyó, majd másnap Kaplony, és a hatodik, utolsó biciklis napon, augusztus 29-én Máriapócsra érkeztek meg a túrázók. A célállomásokon külön programról gondoskodtak a szervezők.


A hit éve lévén az egyházban, azt szeretnénk, hogy a fiatalokban a Jóistenhez való ragaszkodásuk, a Belé vetett hitük valóban növekedjen, és ezáltal közelebb kerüljenek hozzá. A napi programunkat úgy építettük fel, hogy a reggeleket imával kezdtük, majd napközben szentmisén vettünk részt, illetve közösen elmélkedtünk. Az állomásoknál mindenki kiértékelőt mondott az adott napról. Azt tapasztaltuk, hogy személyre szabott beszámolóikkal a fiatalok szívesen megnyílnak a többiek előtt, tartós barátságok szövődnek – számolt be a szerzetes.

A FerBit egyik lelkes résztvevője, Nyírő Ágnes eddig háromszor vett részt a túrán, és idén is együtt tekert az összeszokott, de évről évre bővülő társasággal. Mint mondja, nagyon szeret biciklizni, ugyanakkor a Teremtőhöz való viszonya is meghatározó az életében, a FerBiT pedig épp arról szól: összekötni mindent, ami jó. A közösségi élményt ilyen módon megtapasztalni sokkal értékesebb, mindemellett pedig érzi, hogy bármennyire is nehéz a terep, közösségben, imádkozva, mindig könnyebb tekerni.

– Az a jó benne, hogy mindig kicsit más. Mások az emberek, más az útvonal, és mindig más meglepetéseket tartogat számunkra a Jóisten. Nagy hála van a szívemben, hogy többször is ott lehettem, és hogy a Jóisten is velünk volt végig. Hálás vagyok a mosolyokért, a tanításokért, Bonaventura testvér erőfeszítéséért azért, hogy mindannyian jól érezzük magunkat. Hálás vagyok a gyönyörű tájért, a sok kedves emberért, akikkel találkoztunk, és legfőképpen a közösségért, amely kialakult a hat nap alatt – osztotta meg élményeit a túrázó.

A máriapócsi útvonalat egyébként azért választották, mert az utóbbi időben egyre ismertebb zarándokhellyé vált, emellett közel van a határhoz, ilyen nagy létszámú csapattal pedig nehezebb a mozgás. Ezzel az útvonallal, a Mária út 550 kilométerének megtételével, jelképesen is összekapcsolták a két kegyhelyet: Csíksomlyót és Máriapócsot.

A túra legfiatalabb résztvevője 15 éves, a legidősebb 58 éves, de a résztvevők átlagéletkora 21-23 év, akik többnyire egyetemisták, illetve frissen végzettek. A FerBiT részvételi díja 150 lej felnőtteknek, 130 lej diákoknak, ebben benne van a csomagszállítás díja, valamint a csomagokat szállító kísérőautók fogyasztása. Anyagilag a Communitas Alapítványtól, valamint egyéb pályázatok útján nyert pénzből is támogatáshoz jutott a túra.

Márk Boglárka
forrás: morfondir.ro


 

Két keréken az Úr felé


Hazaérkeztek a VI. Ferences Biciklitúra résztvevői 500 km-es útjukról. A Csíksomlyóról Máriapócsig biciklizők portálunk számára foglalták össze tapasztalataikat.
A biciklizni szeretők és az Istenhez közelebb kerülni vágyók augusztus 23–29. között tekertek az erdélyi ferences testvérek által szervezett VI. Ferences Biciklitúrán (FerBiT). A csíksomlyói regisztrációt követően a résztvevők augusztus 24-én, szombaton reggel indultak 500 km-es útjukra. Hat nap alatt tették meg a Csíksomlyó–Atyha–Marosvásárhely–Szamosújvár–Szilágysomlyó–Kaplony–Máriapócs útvonalat. Az eddigieknél hosszabb távra idén negyvenöt lelkes hívő vállalkozott, nagy részük fiatal egyetemista, azonban akadt középiskolás és nyugdíjas is a zarándokok között.

A biciklitúrán második alkalommal részt vevő Demeter Katalin elmondása szerint ferences lelkületben tekerni többek között azt jelenti, hogy „rá tudunk csodálkozni a Jóistenre, az általa teremtett világ szépségei révén mi is felfedezhetjük Teremtőnk jóságát és bőkezűségét. Így értékelni tudjuk, hogy idén tekerhettünk a Hargita lábánál fekvő fenyvesek hűvösében, a Mezőség és Szilágyság völgyeiben viruló szőlő- és napraforgóföldek mellett, valamint az Alföld oszlopszerűen sorakozó akác- és  jegenyesorai között. Közben szomjunkat oltották a Székelyföld borvizei, de ittunk gémeskútból a Mezőségen, és csemegéztünk kaplonyi szőlőből, dinnyéből, sőt lehetőségünk adódott tavi lubickolásra is Szilágysomlyón.” A fiatal lány hozzátette, a FerBiT a Jóistenre figyelve gurulást és nem teljesítménytúrát jelent, így az imádságok, elmélkedések helye éppúgy megvan, mint a vidám, nagy beszélgetéseké. Kiemelte, a második napra már összeforrt csapat tagjaként mindenki biztos lehetett benne, hogy ha elfogy az étele, beázik a cipője, megsebesül a térde, vagy épp elfárad lelkileg, rögtön akad valaki, aki segít rajta.  

A biciklisek az előttük lévő útra és akadályokra bizakodva tekintettek, de ha valaki elcsüggedt is, társainak mindig sikerült az elvesztett lelkesedését elővarázsolni. Sok estben egy mosoly, egy kedves szó, egy biztatás vagy a pihenők alkalmával elmondott közös imák, szentmisék, a szentek életéről tartott beszámolók segítettek, hogy senki ne adja fel – foglalták össze a túra tapasztalatait a résztvevők.

Kömény Kamilla
forrás: www.szekelyhon.ro


 

FerBiT-es élményeim


Nem gondolkoztam sokat azon, hogy elmenjek-e az első FerBiT-emre, amit csak elmondásokból és képekből ismertem. Mivel csupa jót hallottam róla, és az alkotóelemek is tetszenek az Istenre figyelés, a belevaló társaság, a kerekezés így felkerekedtem a cívisvárosból, Debrecenből, hogy Marosvásárhelyen csatlakozzam a társasághoz, akik mögött már két letekert nap állt. A fogadtatás is meglepetésszerű volt, hiszen Bonaventura testvér és két markos legény várt az állomáson, hogy abban a kései órában segítsenek a pakkomat a Bolyai Elméleti Líceumig szállítani.


Másnap, amikor a reggeli imádságra gyülekeztünk, még szét sem néztem igazán, helyet foglaltam valaki mellett, beszélgetni kezdtünk, aztán lassan észrevettem, hogy csak ötödmagammal vagyok nő abban a nagy körben. Vártam, legyen a gyengébbik nemnek is egy kicsikét erősebb képviselete. Aztán jött egy férfi, jött még egy. Aztán jött egy legény, jött egy másik, harmadik… de végül 12-re ugrott a lányok létszáma a 45 fős társaságban.


A Vásárhely-Szamosújvár közötti kisforgalmú szakasz bemelegítés volt a következő napra a maga ca.100 km-ével. Volt lehetőségünk tehát a tájat csodálni, beszélgetni és a magunk csendességében ízlelgetni a zarándoklat „Legyen a Te hited szerint!” mottóját vagy a Tibor és Hugó testvértől kapott szellemi útravalókat. A Mezőségen napos, meleg időben tekertünk, így amikor sorra elhaladtunk a szép tiszta vizű tavak mellett, szinte kivétel nélkül mindenki arra gondolt, milyen jó volna megmártózni bennük. Az érdeklődés ellenére ez elmaradt, hiszen Szamosújváron vártak minket. Nem csak a plébános, Küsmödi Attila atya, hanem sok helybéli család is, akik befogadtak minket aznap estére. Kegyes volt az idő hozzánk, mert megvárta, míg véget ér a közös szentmise, és csak annak végeztével kezdett el zuhogni az eső.
Másnap reggel kipihenve, megelégedve érkeztem az induláshoz, és lelkendezve meséltem, hogy milyen nagyszerű vendégszeretetben volt részünk a családnál. Hamar kiderült, hogy ez nem volt egyedülálló, mindenki szuperlatívuszokban beszélt a szállásadóiról.


Tele jókedvvel hagytuk el Armenopolist, vagyis Szamosújvárt, és nyakunkba vettük a dimbes-dombos vén Szilágyot. Ez egészen 130 km-t jelentett Szilágysomlyóig. Aznap többször előkerült az esőkabát, de összességében az a nap is derűs volt. Nem különben a kedvünk, ahogy a lejtőket pillanatok alatt magunk mögött hagytuk, az emelkedőket pedig magunk alá gyűrtük. Ahogy hajtottunk a főutakon, rádöbbentem, hogy akik elhaladnak mellettünk, mind szeretnek minket! Támogatnak azzal, hogy kikerülnek, fogadják a forgalomirányítóink jelzéseit, így vigyázva ránk, tehát ezzel ők is hozzásegítenek a célunkhoz, épségünk megőrzéséhez.


Szilágysomlyón egy kedves házaspár fogadta a FerBiT karavánt. Zarándokok számára tartanak fent egy házat a néhány faházat és tavacskát is elbíró telken. Itt láttak vendégül minket másnap reggelig. Este Jóska bácsi megpróbálta a lehetetlent: összefoglalni az El Camino zarándokút tapasztalatait néhány mondatban. Leghosszabb nap ide vagy oda, érdeklődve hallgattuk, majd alkonyatkor még többen bemerészkedtünk a hűs vizű tóba, így az előző napi vágyunk is teljesült –ugyan más formában.


A lankák még inkább kisimultak, ahogy Kaplony, az ötödik állomásunk felé tartottunk. A nap szentjéről, Szent Ágoston életéről hallgattuk meg Mátyás testvér útravalóját, majd két társunk beszámolt az élményeiről, amelyeket a teljes Mária út végigkerekezése során szereztek. Ez a lapos útszakasz sem maradt egyhangú, mert bőven kaptunk az égi áldásból. Olyannyira bőven, hogy már alig éreztük az áldás-voltát, inkább visszaszámoltuk a perceket, hogy érkezzünk meg a ferences testvérek kaplonyi kolostorához. A nap elején Bonaventura testvér felolvasott egy elmélkedést a zarándoklat jelentőségéről, amelynek egy mondata járt a fejemben egész nap, próbáltam kibontani, értelmezni: aki zarándokol, nem kikapcsolódik, hanem bekapcsolódik. Végül, amikor eleredt az eső ez a gondolat segített eltűrni a nehéz perceket, a nehéz percek pedig megérteni a jelentését.


Többnyire vidáman érkeztünk meg, igyekeztünk megmelegedni, felkészülni a szentmisére. Vendégszeretetben itt sem volt hiány; a házigazdák a tenyerükön hordoztak minket, és itt is volt két család, akik befogadták magukhoz éjszakára néhány zarándoktársunkat.


Az utolsó napunk következett a vasparipákon. Alig pár kilométer után meglátogattuk azt a nagykárolyi római katolikus templomot, ahol Hugó testvér első hittanóráit hallgatta. Az ő szülei és a plébános atya jóvoltából sok-sok finomsággal pótoltuk az elégetett energiákat, és lassan továbbindultunk az előző napokhoz képest jelképes távolságra fekvő Máriapócsra. Annál nagyobb volt viszont a fontossága a szakasznak, mert ezen a napon átléptük a magyar határt, hogy célba vegyük Szabolcs-Szatmár-Bereg megye görög katolikus kegyhelyét. A határnál várakozva úgy láttam, ez mindnyájunk számára jelentőségteljes pillanat volt.


Máriapócsra szótlanul, csengetve gurultunk be. Csak az én érzéseimről tudok beszélni: egyszerre örültem, hogy sok szép élménnyel gazdagon és gond nélkül teljesítettük utunkat, és búslakodtam, hogy ez a zarándoklat végét jelenti. A kegykép előtt a búslakodásért is hálát adtam, mert milyen jó helyen van az emberlánya, ha azt akarja, bár tartana még!


Az a körültekintés, amellyel megszervezte Bonaventura testvér és sok segítőtársa a biciklitúrát, olyan páratlanul jó keretet adott annak, hogy sikere már csak rajtunk, résztvevőkön múlott. Ebben pedig nem volt hiba: amennyi nevetés besűríthető egy hétbe, annyit be is sűrítettünk! Az erős legények rendezték a csomagokat, az ügyes lányok tálalták ebédet, a mozgékonyabbak segítették a fontolva haladókat, a türelmesek szóltak a mögöttük gurulóknak minden egyes gödörről.


Nekem a legtöbbet az jelentette, hogy ilyen, életet és Istent vidáman szerető személyekkel lehettem együtt, és az, hogy amikor este elcsend(es)ültünk a sok vidámság után, mindannyian őszinte hálával gondoltunk vissza minden napra. Csak sejtem, hogy ezért lehetséges az, hogy az efféle zarándoklatokon kétszeres ereje van az embernek mindenhez.


Fonay Emese Veronika
forrás: http://ifjusagiiroda.webnode.hu


 

Számoljunk be :)


A Ferbit történelmében a hatodik, az én életemben a második biciklis zarándoklat volt a 2013 augusztusában, két keréken megtett több mint 500 km-es út.


Mit vártam el ettől a FerBiT-től?
Már készülődés közben megfogalmazódott bennem a válasz. Egy gondtalan, csendes hetet, vidám embereket, új barátságokat, erőm feletti teljesítményt, napsütést, mosolyt, válaszokat, erőt, a Jóistennel való találkozást.


Mit kaptam ettől a FerBiT-től?
Sokkal többet, mint amit vártam, de ezen talán senki sem lepődött meg Ezen az augusztusi héten új embereket ismerhettem meg, akikre, akiknek, akikkel könnyű volt mosolyogni, tekerni, túlteljesíteni, viccet hallgatni, csendben imádkozni, esténként őszintén beszámolni, hálát adni, énekelni...
Kaptam válaszokat és azok mellé újabb kérdéseket, kaptam erőt és élményeket a szürke hétköznapokra, kaptam kitartást és lelkesedést. Minden nap megtapasztalhattam a Jóisten gondviselését, szeretetét és a humorát egyaránt. A napi szentmise által egyre közelebb kerültem Hozzá és Vele együtt próbáltam, próbálom megélni a mindennapok örömét, bánatát, a sikeres megvalósításokat és a kihívásokat.
Volt ott még a napsütés mellett egy-két-három (és még sorolhatnám) nyári zápor, a lábfájás mellett, kéz- tenyér-, hát- és nyakfájás is. Volt gödrös út, amely nem tett jót a karjaimnak, de ott volt a tudat is, hogy a teleszkóp működik...csak nem nekem Mindez pedig sokkal jobban hozzájárult ahhoz, hogy egy 1-10-es skálán 12-es minősítést kapjon ez a biciklis zarándoklat, mint amennyire azt gondoltuk volna.


Ami hiányozni fog...
A reggeli torna, a lóbalzsam erős illata, az álmos de vidám tekintetek, a különböző látásmódok, a Barnák, az elindulás, a megérkezés, a csapat....
 
Erika
Csíkszereda
2013. szeptember 10.


 

Templomtól templomig


Idén augusztus 23-án indult útjára a VI. alkalommal megszervezett Ferences Biciklitúra, a Ferbit. Rendhagyó módon ezúttal Csíksomlyó nem úti cél volt, hanem kiindulópont, ahonnan a Mária-úton Máriapócsra kerekeztek a résztvevők. Ezt a több mint 500 kilométeres távot az idei mottó szellemisége, a "Legyen a Te hited szerint" lengte be, és mély értelmet kapott az út során, hisz a zarándoklat nehézségei sokszor próbára tették mustármagnyi hitünket. E picike magot bizony rendesen megtépázták az izzadságos hegyre tekerések, az egész utat hűségesen végigkísérő esők, a térd-, láb-, és izomfájások, de Istennek hála volt olyan is, ami jelentősen növelte ezt: a közösség megtartó ereje, az egymástól kapott önzetlen segítség, az úton-útfélen elmondott imák, a Bonaventúra testvértől kapott édességek. A szellemi erőhöz azonban nem kevés fizikai erőre is szükségünk volt az akadályok leküzdéséhez, ezt a bőséges étkezések biztosították, amely a Ferbit tarisznyájából került elő a nagylelkű támogatók jóvoltából.


Különleges mélységet adott a zarándoklatnak a nap elején és végén közösségben végzett zsolozsma, a napközben hallott elmélkedések, amelyek által egy-egy szent életét állították elénk példaképül a ferences testvérek, de nagyon megerősítőek voltak az esti szentmisék és hálaadások is. Az út egész ideje alatt nyitva tartott a ferences szépségszalon is, ahol a kerekezők lelkiekben tisztulhattak és szépülhettek meg a beszélgetések és szentgyónások által.


A ferencesek jelenléte a zarándoklaton sok mítoszt lerombolt, ami sokszor övezi a szerzeteseket. A hosszú út alatti beszélgetések, gyónások és az egyszerű együttlét alatt megtapasztalhattuk, hogy mennyire vagány emberek, ahogy az egyik társunk kifejezte magát olyan igaziak, „látszik, hogy tényleg szeretik és meg is élik, amit csinálnak”.


Egy zarándoklatra általában egyfajta tisztulási szándékkal mennek az emberek és hogy picit szembenézzenek magukkal, és ez a zarándoklat rengeteg lehetőséget nyújtott erre, mintegy nagyon éles tükröt tartva elénk. Azonban egy zarándoklatot fel is lehet ajánlani valakiért, valamiért, egy célért, és nagyon jó volt hallani az esti hálaadásoknál ahogy a fiatalok felajánlották az aznapi vagy a másnapi kilométereket ilyen szándékkal, lélekben magukban víve az otthon maradottakat is.


Azt írtam fiatalok, de azért itt pontosítanék: az Ferbit összetétele nagyon színes volt, hisz a 15 évestől a 67 évesig mindenféle korosztály képviseltette magát. Nekem kifejezetten inspiráló volt látni a két szélsőség kitartását valamint, ami még érdekes, egymáshoz közeledését. Ritka azért a mai világban, hogy a tizenéves a hatvanévessel több napon át beszélgessen, jól ellegyen. Nemhogy biciklizzen! Még valamiben megerősített az ő jelenlétük, méghozzá abban, hogy sokszor egy döntés kell csak ahhoz, hogy lépjünk, tekerünk egyet előre és, hát igen – egy mustármagnyi hit a kitartáshoz.


De nem mindegy ki – kiben hisz, hogy hogyan is van ez ezt Tibor testvér egyik elmélkedéséből tudhattuk meg. Tibor testvér kissé önkényesen, de a lényegre tapintva Pál apostol Galatákhoz írt levelének (2, 20) híres mondatát változtatta meg, így az eredeti mondat - „élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” - testre szabva a mi zarándoklatunkra, de akár életünkre is így hangzott el: „hiszek én, de már nem én, hanem Krisztus hisz bennem”. Ez a gondolat felszabadítóan hatott valahogyan, mert azt jelenti, hogy nehézségeink, fizikai és lelki eleséseink során kopó kis mustármagunkhoz képest van valaki, aki stabilan hisz és bízik bennünk, átsegít ezeken: Jézus.


Templomtól templomig, írtam a címben, de be kell vallanom, ez az első Máriapócsi szuvenírem. És talán ez az, ami a legértékesebb, amit ott kaptam és akárkinek is adhatok ajándékba. Templomtól templomig, ezzel fogadott minket Kapin István a kegyhely vezetője, hogy milyen szép is az hogy mi templomtól templomig zarándokoltunk, hisz a zarándoklatok többsége azért az otthontól a templomig tart. Belegondoltam: ez vonatkozik keresztény földi életünkre is, ami a megkereszteléstől, templomtól a temetésig, templomig, kápolnáig tart. Tehát ha úgy fogom fel, életem is lehet egy nagyon hosszú Ferbit, egy zarándoklat, ami tisztulást hoz és közelebb visz Istenhez.


Lázár Zsombor


 

Nagy várakozással és lelkesedéssel tekintettünk a VI. FerBit felé. És már nagyon vártuk azt a pillanatot mikor több mint 40 társunkkal együtt nekivághatunk kerékpárral a Mária út Csíksomlyó – Máriapócs közötti szakaszának. Nekünk egy éven belül ez volt a 3. alkalom, hogy ezen az útszakaszon zarándokoltunk, de mégis sok új élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk.


Már az indulásnál örömmel állapítottuk meg, hogy egy rendkívül színes társaság verődött össze, érzett késztetést arra, hogy részt vegyen a zarándoklaton, és ezáltal közelebb kerüljön Istenhez.  Optimistán és bizakodva próbáltunk tekinteni az előttünk lévő útra és akadályokra, ha ez nem is sikerült minden pillanatban, mindig volt valami ami visszahozta ezt a lelkesedés, egy mosoly, egy kedves szó, egy biztatás vagy a pihenők alkalmával elmondott közös imák, szentmisék, a szentek életéről tartott beszámolók.


Az út során ez a színes társaság igazi csapattá formálódott, amely mindig jókedvvel állta az időjárás viszontagságait és az út nehézségeit, mivel mindannyian tudtuk, hogy ”jó úton” haladunk, és nem mindig a könnyebb út a célravezető.


A több mint 500 km-es távot nem egymás mellett eltekerve, hanem közösen, egymást segítve és biztatva tettük meg, osztozva egymás örömeiben és nehézségeibe, amely nagyon sok erőt adott.
Külön köszönet illeti a ferences szerzeteseket, akik teljes odaadással, önzetlenül gondoskodtak arról, hogy mindenki lelkiekben megerősödve és életre szóló élményekben gazdagabban térhessen haza.


Mindes egyes FerBit után rádöbbenünk arra, hogy a kerékpár milyen nagyszerű eszköz arra, hogy dombokon és völgyeken haladva észre tudjuk venni a természet szépségeit, belső gondolatainkat rendezve megteremtsük lelki békénket, ezáltal közelebb kerülve Istenhez.
Mindenkit arra szeretnénk biztatni, hogy merjen elindulni, zarándokolni hisz nem csak az fontos, hogy megérkezünk, a távot teljesítsük, hanem az, hogy az út során magunkba fordulva felkészüljünk az Istennel való találkozásra, az Ő megértésére, befogadására.


Miska és Mónika


 

VI. FerBiT beszámoló


Nehéz volt elvárások nélkül érkeznem a VI. Ferbitre, úgy, hogy már az előző években négy Ferences biciklitúrán részt vettem, mivel az eddigi Ferbitek nagyon sok élményt adtak nekem: a programok, amelyeket átéltem az eddigi biciklitúrák során, az útvonal, ahol végig gurultunk és amelyen megtapasztalhattam Isten jelenlétét és a természetet amelyet az Úr alkotott és végül de nem utolsó sorban a résztvevők, akikkel az ével során sikerült egy baráti kapcsolatot kialakítani.


Az egyik elvárásomról már az első este le kellett mondanom, amikor megtudtam, hogy milyen kevesen jönnek az idei túrára az eddigi résztvevők közül, és nem titkolom, hogy kicsit elszomorodtam, hogy az idén milyen lesz ez a biciklitúra. De szerencsére ez a szomorúság csak az indító szentmiséig tartott, mivel ott elhatároztam, hogy megpróbálom megélni az idei Ferbit mottóját, mégpedig azt, hogy “Legyen a Te hited szerint” és megpróbálok elvárások nélkül részt venni az idei túrán. A Jóisten pedig ezek után megadta azt a kegyelmet, hogy most úgy írom ezt a beszámolót, hogy elmondhatom, hogy újabb pozitív élményekkel gazdagodtam és már várom, hogy jövőben merre fogunk gurulni.


Sok szempontból különleges volt az idei Ferbit, mivel most Csíksomlyó nem a végcél, hanem a kiinduló pont volt, az eddigi évekhez hasonlóan az időjárás sem volt a legkegyesebb hozzánk, a táv pedig az idén gurultunk majdnem a kétszerese volt az eddig megszokottaknak, Szamosújváron pedig a szállást úgy oldották meg a szervezők, hogy helyi családoknál aludtunk. Az imént felsorolt dolgok miatt pedig sokszor aggódtam út közben, de csak addig, amíg meg nem próbáltam megélni a mottót és rábízni magam a Jóistenre, hogy ne az én hitem, hanem az Ő hite szerint történjenek a dolgok. Említek egy pár példát: aggódtam az időjárás miatt, amikor láttam a sötét felhőket közeledni, de elmondhatom, hogy még soha nem bicikliztem ilyen vidáman az esőben. Pici félelem volt bennem, hogy milyen családoknál fogunk aludni, hogy fogjuk megtalálni a közös hangot, ennek ellenére elmondhatom, hogy Szamosújváron egy nagyon vendégszerető családnál aludtunk, akik szívüket-lelküket kitették a vacsoránál az asztalra. Kaplonyban egy páran szintén egy családnál aludtunk és gondoltam magamban, hogy lemaradok egy jó hangulatú estéről mivel a társaság többi tagja egy helyen alszik. Ezzel szemben megtapasztalhattam azt, hogy milyen érzés, amikor egy négy és egy hat éves kisgyerek keresztet rajzolt a homlokomra lefekvés előtt miközben azokat a szavakt mondta, hogy “Áldjon meg téged az Úr” nem beszélve arról a szeretetről és jó hangulatról, ami akkor este körülvett ott a családnál. Egy másik félelmem az volt, hogy kivel fogok beszélgetni út közben, ha szinte senki nem jön a régi barátaim közül, ezzel szemben minden nap új és új emberekkel volt lehetőségem beszélgetni és ismerkedni, így pedig újabb barátokat tudtam szerezni, amiért szintén hálás vagyok a Jóistennek.


A biciklitúra után pedig itthon is megpróbálom tovább élni a mottót, hogy “Legyen a Te hited szerint” , mivel az én hitem még akkora sincs, mint egy mustármag...


Misike