Ferences lelkületű biciklisták

VII. FerBiT 2014

És nem zavar, hogyha ezért bolondnak néznek majd

Assisi Szent Ferenc két botot fogott a kezébe és „zenélt” az Úrnak, rácsodálkozott a természet minden szépségére, amelyben felismerte a Teremtő kezét, ennek adott hangot a Naphimnuszában. A környezete bolondnak nézte őt… az ő lelkületével indult útnak a VII. Ferences Biciklitúra, melynek idei mottója épp a Naphimnusz egyik sora volt: Áldott légy, Uram, és minden alkotásod!

Az augusztus 28–szeptember 2. között megrendezett kétkerekes zarándoklat Szent Ágoston püspök emléknapján bemutatott szentmisével vette hivatalosan kezdetét. Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek – írta Vallomások című könyvében. Ez a mi feladatunk is, keressük őt. Erre adott alkalmat a biciklitúra, hogy felfedezzük őt magunkban, egymásban, a természetben.

A túrára beérkező jelentkezőket már szentmise előtt barátságos, vidám, kedves,segítőkész, figyelmes arcok fogadták. Ezek a jelzők végigkísértek az egész úton. Jó érzés volt, hogy a túrán nem egymás mellett „tekertünk” el, nem versenyezve hajtottunk, hanem egymásra figyelve, beszélgetve, bátorítva. Megtapasztalhattuk, hogy Istenre kell „váltani”, mert vele sokkal könnyebb. Elindultunk, hajtottunk, tekertünk és közösséggé váltunk. Ebben segített a letekert közel 300 km, mélyítették közösségi szálainkat a közös imák, a szentmisék FerBiT-módra, a reggeli közös bemelegítő gyakorlatok, a közös étkezések, a vidám beszélgetések, nevetések, éneklések, a Csángó Túrós Puliszka fesztiválon közös erővel készített puliszkánk, amely biciklis tálalásával elnyerte a Legleleményesebb díjat. És mindez azért volt lehetséges, mert az ő tenyerén gurultunk végig. Megérkezve Csíksomlyóra, egy különös érzés, gondolat fogalmazódott meg bennem: kis csapatunk már zarándoklatunk kezdetétől a Szűzanyához tartott. Ezért is énekeltük olyan szívből: „hazajöttünk, megáldott a csíksomlyói Szűz Mária!”

Sokszor nevettünk a Nekem van időm refrénként visszatérő kis mondatocskán. De elgondolkodtató: az Úrnak is volt / van ideje ránk, velünk teker(t), velünk hajt(ott) és biztat(ott): Kitartás, várok rád, veled vagyok!

Ahogy gurultunk a kegytemplom felé az emelkedőn – Hipp, hipp! FerBit! kiáltásokkal –, valami hasonló öröm lett rajtunk úrrá, mint Szent Ferencen, amikor örömében két bottal zenélt az Úrnak. Mi is lelkesedéssel és hálával énekeltük a kegyszobor lábainál: Táncolva éneklek, ujjongok Jézusért, szívemben a szent örömnek nincsen gátja már. És nem zavar, hogyha ezért bolondnak néznek majd!

Bálint Róbert
Forrás: www.vasarnap.katolikhos.ro/

 


 

Együtt tekertünk a jó humorú Úrral!

Hetedik alkalommal került megrendezésre a már szép hagyományokat maga mögött tudó Ferbit, amely tulajdonképpen a Ferences Biciklitúra rövidített névformája alatt futott, avagy tekert. Az aug. 28. – szept. 2. között megszervezett túra már több különféle útvonalon elhaladt, volt eset, amikor az országhatárt is átlépte a népes bicikliző sereg, idén azonban az erdélyi táj szépsége volt terítéken: Gyergyószentmiklós – Gyilkos-tó – Háromkút – Gyimesek – Káronta – Csobányos – Egerszék – Csíksomlyó volt az eltervezett útvonal.

Sosem voltam még ilyen nagyszabású túrán. Régebb részt vettem egy rövidebb kiránduláson, szintén kerékpárral, de az igazából csak időtöltés volt, hiszen már jártam is ott és nem is volt igazán nagy távolság. Ebből kiindulva annyira voltam izgatott, mint egy hároméves lurkó, aki már tűkön ül, hogy milyen lesz az ovi. Hajtott a vágy, hiszen a közvetlen környezetemben már rengetegen részt vettek a korábbi Ferbiteken és csak áradozni tudtak az élményekről.

Izgalmasan indult útjára a túra Gyergyószentmiklósról, ahol találkozott a nagy csapat és már első este egy teljesen kötetlen, baráti beszélgetés alakult ki a szervezők és a résztvevők között. Az eredeti terveknek megfelelően a kilométerek csak péntek reggel kezdtek el pörögni, amikor elindult a kapaszkodás a Gyilkos-tó irányában. Valójában ekkor döbbentem rá, hogy aki olyan kerekezésre számított, ahol hajtani kell, versengeni és az a fő cél, hogy te légy az első, az nagyon eltévesztette a házszámot.

Rendezetten, sorban haladt mindenki, ki-ki a maga saját tempójában, egymást bevárva és bíztatva – legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy itt ilyen formában zajlanak a jócselekedetek. Pihenőket iktattak be a szervezők és a tetőre gyakorlatilag több felfrissült arc jutott fel, mint elfásult és kimerült. A túra a továbbiakban sem változott a gondoskodás szempontjából, az erdei utakon pedig kifejezett figyelemmel haladt a maroknyi (kb. 50 fős) csapat, viszont megjegyzendő, hogy rengeteg lány jelentkezett a kis kerülőre annak ellenére, hogy a hirdetés már riasztásokkal volt tele: „nagyon kemény biciklivel gyere, mert sok erdei út lesz az idén”. A fiúkról most inkább ne ejtsünk szót, hiszen ha a lányok kibírják, akkor nekünk emberi kötelességünk.

Ennek megfelelően ritka volt az olyan pillanat, amikor valaki leszállt és tolta a járgányát, még a hegyi kalandtúra alatt sem! Itt fontos megemlíteni, hogy nem profi kerékpárosok voltak a résztvevők, sőt, több esetben a kétkerekű egy városi „beterek vele és vásárolok valamit a piacon” kategóriájú kerékpárnál nem volt jobb. De nem is kellett, hiszen csak elhivatottságra volt szükség.

A Gyimesekben másfél napot töltöttunk el az egyik kiemelkedő támogató jóvoltából, ahol többek között részt vett a csapat a már hagyományos Csángó Túrós Puliszka fesztiválon. Sőt mi több, benevezetünk a versenyre a saját készítésű puliszkánkkal, amely nem maradt díj nélkül: a Legleleményesebb Puliszka elismerést kapta meg a csapat. Annak tudatában, hogy már egyórás késében voltunk és még mindig nem tudtunk elindulni, a csapat feltalálta magát a búslakodás helyett: szórakoztatta a gyimesközéploki nagyérdemű közönséget, amelynek keretében többen megmutatták kiemelkedő tánctudásukat és együtt énekelték el a legfőbb biciklis nótákat.

A Csobányos-tetőre való kapaszkodás azért volt fantasztikus még aznap délután, mert a késés ellenére mindenki tudatosította magában, hogy bizony a Nap már nem lesz velünk a hegyekben és sötétben leszünk kénytelenek tekerni. Ennek megfelelően valahonnan mindenki előteremtette az utolsó energiabonbonokat, belefektette a tekerésbe és nem ismert lehetetlent (halkan jegyzem meg, hogy szerintem sokakat leginkább a korgó gyomor hajtott felfele, mintsem egyéb).Következő nap már a túra utolsó szakasza volt hátra, amely szintén nem veszített kezdő megítéléséből: a kapaszkodóknál támogattuk egymást, biztattuk a lemaradókat és ilyen formában, széles mosollyal érkeztünk vissza a csíksomlyói Szűzanya lábához.

Szerencsésnek mondom magam, hiszen idén kivívtam a legnagyobb bukás címét a túra alatt, de lassan lábadozva összességében mindenki épségben járta be Erdély egyik leggyönyörűbb táját két keréken. A szentmisékkel színessé és meghitté tették a szervezők mindennapjainkat, a közös étkezések, viccelődések és támogató szavak pedig a túra végére egy igazi nagycsaládot alkottak a csipetnyi csapatból. Elmondhatatlan és szavakba nehezen foglalható, mekkora élmény volt együtt tekerni fiatalokkal és idősebbekkel egyaránt. A szervezők ezúton is szeretnék kifejezni szívből jövő hálájukat mindazoknak, akik önzetlenül támogatták a túra megszervezését, Isten áldása kísérje útjukon őket.

Várunk, FerBit 2015, mi jövőre is a „meglátod milyen jó humora van az Úrnak” címszóval szeretnénk tekerni!

Korpos Attila
forrás: www.erdely.ma