Ferences lelkületű biciklisták

VII. FerBiT 2014

Színes világba csöppentünk e pár napra, köszönöm a lelki feltöltődést a társaimnak, az imáinknak. Remélem, kitart a feltöltődés a következő FerBiTig.
Visszatérek FerBiT!

 

Eni

 


 

Volt itt minden: túrázás, barátok, hagyományörzés, szeretet, összetartozás, ima… és még nagyon sok minden. Istennek legyen hála, hogy mindez így történt, és hogy mindig az oltalma alatt gurulhatunk.

 

Mónika

 


 

Gyergyószentmiklós – Ima – Fatányéros – Napsütés – Defekt – Szeretet – Erdei út – Csíksomlyó.

 

Bege Raymond

 


 

Ez volt az első FerBiTem, de csodálatos volt. A Jóisten velünk volt. Jövőre is jövök! Köszönöm Boni atya!

 

Júlia

 


 

Csíkszeredából indultam még egy pár FerBiTes társammal. A biciklizés nekünk hamarabb kezdődött. Nagy örömmel töltött el az, amikor felértünk Gyergyószentmiklósra és találkoztunk a társainkkal, akik tapssal és ujjongással fogadtak minket. A másik dolog, ami megfogott az egész idő alatt az, hogy a biciklizés alatt odafigyeltünk egymásra. A hidegségi Puliszkafesztivál nagyon különleges esemény volt számomra. Nagyon várom, a következő FerBiTet!

 

Gergely Levente

 


 

Először is szeretném megköszönni, hogy itt lehettem, hogy régi és új FerBiTes tagokkal együtt tekerhettem. Nekem már szintén 28-án elkezdodött a zarándoklat. Különlegesnek találtam a Hidegségen eltöltött két napot. Úgy érzem, hogy az emberektől visszaigazolást kaptunk arról, hogy különleges emberek vannak itt és összetartó a mi csapatunk. A FerBiT évről-évre mást jelent nekem, mindig egy új oldalát látom meg, éppen ezért remélem, jövőre is veletek tekerhetek.

 

Tankó Beáta

 


 

Köszönettel tartozok mindannyiunk nevében a FerBit szervezőjének és a Csíksomlyói Szűzanyának, hogy megsegített ezen a túrán. Sok csodálatos dolog történt velünk az elmúlt öt nap alatt. Miközben Jézussal tekertünk sok újat tanultunk és szép helyen jártunk. Megérte Vele tekerni, tényleg van humora. Remélem a következoben is el tudok jönni erre a ferences biciklitúrára. Köszönettel:

 

János Lehel

 


 

Nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehettem. Minden nagyon tetszett, a szervezés, a hangulat, a társaság, a csodaszép hegyvidék, az összetartás, nagyszerű emberek. Kedves Boni testvér, csodálom türelmedet és a kitartásodat. Biztos rengeteg idődet és energiádat elszívtuk, de te mindig nagy szeretettel bántál velünk. Ezt a felhőtlen derüdet orizd meg mindig, és legyen mindig időd ilyen nagyszerű programokat szervezni. … aztán majd kérdezlek! Hip, hip, FerBiT! Sok szeretettel: az alföldi lány,

 

Heni

 


 

Kedves Szervezők! Nagy hála van a szívemben az idei FerBiTtel kapcsolatban. Nekem a 3. volt és most éreztem a legteljesebbnek: feltöltődtem testileg, lelkileg, sokat tanultam, kikapcsolódta, bicikliztem. Nagyon jó volt minden, szép volt a táj, a közös szentmisék, lelki programok nagyon megérintettek. Igazán hálás vagyok, hogy itt lehettem. A Jóisten áldja meg a szervezoket és a résztvevoket is! Sok szeretettel:

 

Ági

 


 

Most vetem részt először a FerBiTen, de nem utoljára… Nagyon jól éreztem magam a biciklizések és a beszélgetések közben. Az út folyamán fokozatosan megnyíltunk, és csodálatos ismertem meg. Életre szóló élményekre tettem szert.
                        Köszönöm a Jóistennek és a FerBiT szervezőjének!

 

Betti

 


 

Nekem teljesült egy álmom: 4 év készülődés után eljutottam a FerBiTre. Nagy izgalmak közepette megtehettem a többiekkel a biciklitúrát. Nagyon szép tájakon keresztül gurultunk. A kitartás az életben, az álmokban nagyon fontos, itt ezt tanultam. Soha ne adjuk fel, ez a végcél! Isten áldjon mindenkit, hála a jó időért, hangulatért, a fantasztikus emberekért! Pax et bonum!

 

Csillcsu

 


 

Hálát adok a Jóistenek, hogy itt lehettem újból, köszönetet tudok mondani, hogy ilyen segítokész csapattal gurulhattam végig olyan tájakon, ahol még soha nem jártam. Köszönet mindazoknak, akik valamilyen formában segítették utamat, utunkat! A Jóisten és a csapat sok mindent adott nekem: örömet, jó hangulatot, éneket, táncot, biztató szavakat, mosolyokat, boldog szempárokat. Attól eltekintve, hogy mindenkinek volt nehéz pillanata, úgy érzem, mindenkinek sikerült feltöltődnie lelkileg a Mennyei atyánk és embertársaink által. Az Úrnak legyen hála!

 

Barczán Erika

 


 

Már 6. alkalommal veszek részt a FerBiTen. Minden FerBiTen megtapasztalok valami újat és jót az emberekben, a tájban, érzem Isten gondoskodását. Köszönöm Boni atyának, hogy újból megszervezte a FerBiTet! Isten áldjon!

 

Pető Arnold

 


 

Ez volt a 4. FerBiTem, amin részt vettem, ezért hálás vagyok Istennek. Rengeteg kegyelmet kaptam, erőt és kitartást. Köszönöm neked és a többieknek!

 

Ladó Gábor

 


 

Megköszönök mindent, nagyon jó volt, úgy éreztem magam, mint egy nagy családban. Sokat tanultam! Köszönöm:

 

Kovács I. Zs.

 


 

Az idei FerBiT  is felejthetetlen volt. Nagyon tetszett a szervezés.  Nekem a 2. FerBiTem volt, nem fogom kihagyni a következőket sem. Köszönöm, hogy itt lehettem!

 

Józsa Levente

 


 

Az idei FerBiT is nagyon jó volt. Nagyon köszönöm Boni atyának, ugyanis ő tartja össze a csapatot lelkesedésével, jókedvével. Reméljük, még sok FerBiT lesz megszervezve!

 

Pál Boti

 


 

Élmény volt! Nekem ez volt a 2. FerBitem, nagyon jól éreztem magam. Tetszett a gyönyörű gyimesi táj és csodás volt a hangulat. Az esti éneklések, a népzene kihagyhatatlan! Nagyon jó volt a társaság, a hangulat (ezt főként Boni atyának köszönöm). Úgy érzem, tényleg csapatként és együtt gurultunk, köszönöm nektek!

 

Györfi Blanka

 


 

Idén is szépen ragyogott a FerBit csillaga… Csodálatos emberek, szenzációs hangulat jellemezte a biciklis zarándoklatot!

 

Miska

 


 

Nekem ez volt az első FerBiTem. Nagyon tetszett. Az is jó volt, hogy legfiatalabbként is tudtam érvényesülni, ismerkedni. Szép volt a táj, ahol gurultunk. Remélem, jövőre is itt lehetek!

 

Henrietta-Kinga

 


 

Nagyon jól éreztem magam, remélem, még részt vehetek a FerBiTen. Köszönöm mindenkinek!

 

Csaba

 


 

Hip-hip FerBiT!
Nagyszerű élmény születésnapot ünnepelni ferences biciklitúra ideje alatt! Ezeken a helyeken még nem tekertem. Élményekben gazdag túra volt!

 

Miklós Jácinta

 


 

Hálát adok Istennek ezért az újabb nagyszerű élményért, a gyönyörű tájért, időárásért, és a csodálatos társakért, akikkel együtt tekerhettem.

 

Kántor Lajos Kristóf

 


 

Boni atya! Erőst köszönök mindent, hiszen utolsó pillanatban döntöttem el, hogy jövök. Örülök, hogy így döntöttem! Csodálatos volt a természet!

 

 


 

Csodálatos élmény volt Jézussal tekerni. A célállomásnak úgy örülni, megérkezni. Lelkileg gazdagodtam. Tényleg szép a természet csodáira figyelve tekerni. Köszönöm a biztatást!

 

Robi

 


 

Istennek és nektek szervezőknek nagyon köszönöm, hálát adok minden egyes csodálatos percért! Minden csodálatos volt!

 

 


 

Csodálatos lelki felüdülés volt ez a FerBit! Életem első biciklitúrája volt, és remélem, nem az utolsó! Köszönöm a Jóistennek, hogy „rám talált” ez a lehetőség, a szervezőknek a csodálatos programokat!

 

Timi

 


 

Az idei FerBiTtol féltem egy kicsit, minden szempontból, de a Jóisten segítségével végig tudtam tekerni az egész utat. Tekerés közben és a pihenőhelyeken is volt sok jó élményem, amit a körülöttem lévo embereknek köszönhetek. De külön örülök annak, hogy megbizonyosodtam hiányosságaimról, gyengeségemről, amit remélem, hogy Isten segítségével majd kiküszöbölhetek.

 

K. Laci

 


 

Örültem az új tájaknak, embereknek, akik életét megismerve, önvizsgálatot tarthattam, és átértékelhettem a dolgokat.

 

Kati

 


 

Az idei FerBiT nagyon jó volt, tetszett az, hogy nagyon sokfélék vagyunk, és hogy mindig lehetett számítani a többiek segítségére.

 

Mesi

 


 

Nagyon jó volt ez a FerBiT, jó volt a terep és szép helyeken gurultunk, nagyon köszönöm a szervezőknek!

 

Szabi

 


 

Ez volt az első alkalom, hogy részt vettem a FerBiten, de nem az utolsó! Szeretnék gratulálni a szervezőknek, nagyszerű csaptmunka zajlott le a biciklitúra alatt. Fantasztikus ötletnek tartom ezt a kezdeményezést, ahol a fiatalok és idősebbek egyaránt lelkesedéssel tekernek. Csak így tovább!

 

Korpos Attila

 


 

Köszönöm szépen Boni atyának, hogy megszervezte az idei FerBitet. Csodálatos volt. A 4. alkalommal veszek részt, és idén is feltöltodve megyek haza.
A’nneem

 

István

 


 

Drága Boni Atya, hálás vagyok mindenért Neked! Köszönöm, hogy együtt lehettem veletek nagyon jó volt, mint mindig!

 

Cojocaru Monica

 


 

Kedves FerBiT csapata és Boni atya! Köszönöm szépen, hogy az idén is együtt tekerhettünk. Remélem, te is gazdagodtál élményekben, mint én.

 

Dániel

 


 

Köszönöm, hogy jelen lehettem az idei FerBiTen, ahonnan új élményekkel térhetek haza.

 

Isti

 


 

Ami FerBiTet jellemzi: jókedv, összetartás, jó szervezés, egymásra figyelés. Nagyon jól éreztem magam, jövőre is szeretnék részt venni!

 

Rácz Róbert