Ferences lelkületű biciklisták

Advent 2010

        Az első hó le estével, november 27-én újra fiatalok serege népesítette be a Csíksomlyói kolostor udvarát. Emlékezni, nevetni, találkozni gyűltünk össze Advent első vasárnapjának előnapján. Emlékezni a nyári FERBIT felemelő pillanataira, vidáman újra eltölteni egy napot, de leginkább találkozni a Jóistennel, aki szeretettel várt ránk az elmélkedésekben, a szentmisében, az Adventi gyertya fényében, a társaink mosolyában, de az idei első hóban is, amellyel vidáman köszöntöttük a telet. A résztvevőket Főcze Imre – Bonaventura ofm, a FERBIT szervezője köszöntötte. A napi jelmondatunk: „Reményteljes várakozás” volt. A lelkes csapat, Csíkszeredaból és környékéről, Gyimesekből, Székelyudvarhelyről, Gyergyó környékéről, Sepsiszentgyörgyről, Brassóból és Magyarországról gyűlt össze. Majd mindannyian megosztottuk a nyári biciklitúra életünkben hagyott nyomait, a lelkigyakorlat gyümölcseit. Sokak szájából elhangzott: „mindennap van egy kis FerBiT az életemben”. Van olyan, aki hetente biciklizik azóta is, ilyenkor szívesen gondol a csapatra, más pedig azóta határon túlra is kerekezett már, Medjugorje-ig biciklizett, de nem egyedül, hanem a jó Isten áldásával és sokak imájával kísérve. Ilyen és  ehhez hasonló beszámolókat hallhattunk szombat délelőtt. Balla Imre gyulafehérvári egyházmegyés V. éves kispap tartott nekünk egy kis bevezetőt az Adventről. Szilvesztereztünk, hiszen lejárt az idei egyházi év, és Advent első vasárnapjától beléptünk az új egyházi évbe. Ilyenkor az emberek számadást végeznek. Mi is ezt tettük. Kettesével, majd négyesével beszélgettünk arról, hogy kinek mit jelent az Advent, kiben, miben bízunk, kire érdemes alapozni életünket, milyen vágyaink vannak, hogyan készülünk ebben a szentidőben. „Soha nem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna”- hangzott el többször is a tanítás alatt. S nemcsak Csíkban mondják ezt, hanem Udvarhely, illetve Kovászna környékén is. Igen, a remény az, ami megmarad bennünk Advent idején is bízzuk életünket a jó Istenre, hogy várakozásunk reményteljes legyen. Egy biciklikerék segítségével elkészítettük a mi FerBiT-es adventi koszorúnkat. Meglepetésekben is volt részünk... Max Lucado – Ajándék című történetével örvendeztettek meg bennünket a szervezők. Így a szentmisére készülődve volt időnk elgondolkodni azon, hogy mi milyen ajándékokat is kaptunk a Mennyei Atyától. S amit kaptunk hasznosan gazdálkodtunk-e vele. A legszentebb áldozatot Tímár Sándor- Asztrik atya mutatta be. A szentmise kezdőéneke egybecsengett a prédikáció legfőbb gondolatával. „Jézus vár terád, Lelkét küldi hozzád...” Bíztatásként hallottuk, hogy döntsünk Jézus mellett, Ő közel jön hozzánk.Szentmise után a FerBiT-es adventi koszorú gyertyáját Főcze Attila – Kicsike, a biciklitúra legfiatalabb résztvevője gyújtotta meg. Tóth Attila – Levente nagyváradi V. éves kispap elmélkedésével segített nekünk ráhangolódni a meggyújtott gyertya lángja mellett erre az új kezdetre. Ő is felhívta figyelmünket a bennünk lévő kincsekre, ajándékokra, amit a jó Istentől kaptunk. Mindannyian egy-egy kis papírlapra leírtuk mindazt, amiért hálát adunk a jó Atyának, majd odahelyeztük az adventi koszorúra, jelképesen is teljesen átadva Istennek.Köszönjük a ferences testvérek önzetlen szeretetét, amellyel fogadtak és vendégül láttak bennünket, fáradoztak a szervezéssel, és egy újabb élményekkel teli nappal ajándékoztak meg, amely mindannyiunkat segít a felkészülésben, hogy bennünk is megszülethessen az Úr Jézus.

Kasza Kata,Csíkszentgyörgy


 

        Reggel 7 óra, szól az ébresztő. Gyorsan ugrok ki az ágyamból, nagy nap a mai. Újra találkozhatom rég nem látott FerBiT – es barátaimmal, aminek a gondolata is nagy örömmel tölt el. Érkezés Csíksomlyóra. Mosolyt csal az arcomra, amint megpillantom három társamat. Így már nem egyedül kell várakoznom. Hogy elüssük az időt, megpróbáljuk a kegytárgybolt közelében levő fenyő tetején eltalálni a tobozokat. Az első hó csodája, mely kicsit és nagyot egyaránt magával ragad és önkéntelenül játékra hív. Nyílik a ferences rendház faragott mintákkal díszített kapuja, minden szem arra figyel, megérkezett Bonaventura testvér, aki hasonló lelkesedéssel és örömmel fogad bennünket, mint amikor először találkoztam vele. Lassan az emlékek kezdenek felszínre jönni. A csapat mely szövetségre lépett a nyáron lassan összegyűl, már majdnem mindenki itt van, de még néhányan hiányoznak. Míg várakozunk, hóembert építünk, amely a Boni nevet kapja. Megérkezett mindenki. Bonaventura testvér most már hivatalosan is köszönt minket, és örömét fejezi ki, hogy ilyen sokan eltudtunk jönni. A biciklitúra reggeli tornái jutnak eszembe, miközben egy kis mozgásgyakorlattal igyekszünk testünket és lelkünket ráhangolni e jeles napra a kegytemplom előtt. Kacagás és móka jellemez bennünket. Boni jelszavára mindenki a rendház udvarán található kis épület fele veszi az irányt, ahol egy nagy fazékban gőzölgő tea vár ránk. Miután mindenki helyet foglalt, Bonaventura testvér és Balla Imre beszédeit hallgattuk meg a reményteli várakozásról és a reményről. Reményeink alapja maga Isten, mert csak Ő az, aki sikerre viheti azokat. A kiscsoportos megbeszélések keretében, mindenki elmondta, hogy mi az, amiben remél, amit célul tűzött ki maga elé e várakozási időszakban, illetve mit vár Adventtől és Karácsonytól. Ezt követte egy rövid séta, és az adventi koszorú elkészítése, melyhez mindenki adott egy fenyőágat, majd Pancsinelló és a famanók történetét hallgattuk, melynek lényege, hogy mindenki azzal segítsen felebarátján, amit ajándékba kapott Istentől. Az ezt követő szentmisében Asztrik atya elmondta, hogy életünk alapja a mi Urunk Jézus Krisztus legyen, akitől minden tekintetben példát vehetünk. A napzáró eseményei közé tartozott az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtása. A szertartás keretében, mindenki Isten elé helyezhette gondjait, kéréseit, háláját illetve azt, amit Istennek adna.
        Összefoglalásként hadd álljon egy Simón András idézet: „ A szeretet nem csupán érzelem, hanem tudatos elköteleződés is. Megtartó hűség, amely bonthatatlan egységbe forraszt. Aki nem tér ki Előle, gyógyító jellé válik e széthulló világban.”

Ladó Gábor, Csíkszereda


 

Végre szombat reggel!
...Találkozás a régi FerBiT – emmel,
Én már tudom mitől lesz mindig jó.
Bicikliről mindent másképp lát az ember,
De most már tél van s ez nem vitatható.

        Egy könnyű ébredés után, ilyen vidámra varázsolt dallamok járnak a gondolataimban. Látszik rajtam az izgalom. Mintha újra kisiskolás lennék, egyszerűen állok a szekrényem előtt és azt sem tudom, mit vegyek fel. Hirtelen megpillantok egy fehér rövid ujjú pólót..... Megvan! A FerBiT – es pólóm veszem fel. Annak biztosan Bonaventura is örvendene. A nagy izgalom és jókedv közepette ismét elkéstem, de ez rám jellemző és ezt a biciklis társaim is tudják, nyáron már megszokták mikor együtt tekertünk. Késve érkezek meg a kegytemplom elő és kuncogva nézem a frissen épített hóembert. Szerintem ezt a társak építették és Bonaventurát ábrázolja, hiszen ugyanolyan mosolygós és sugárzó, mint ő maga. Még nagyobb az izgalom. Két arra járó hölgyet kérdezzék meg, hogy hova kellene menni de ők már, tudják a kérdésemre a választ és már adják is az útba igazítást. Szinte szaladásba kezdek, de már az ajtó előtt ott vár Bonaventura. Meleg fogadtatás, széles mosoly, kérdések hosszú sora. Úgy kérdezünk egymástól, hogy meg sem várjuk a választ. Aztán Boni a maga szigorú magatartásával rendre int, mint nyáron és szól, hogy csatlakozzak a bent már összegyűlt csapathoz. Talán először érzem hasznosnak a késést, hiszen minden arcot megtekinthetek mielőtt én is csatlakoznék a csapathoz. Miután helyet foglalok, egészen úgy érzem mintha a csapattársak irányítanák a gondolataim, játszanának az emlékeimmel. Bárki, bármit mond, kedvesebbnél kedvesebb emlékek jutnak az eszembe és jókat nevetünk a beszélgetés során. Büszkeséget érzek eluralkodni a csapaton. Látom mindenki büszke önmagára és a társaira is, hogy a nyári biciklitúrát közösen végig tekertük. A beszélgetés után meleg ölelések és újabb kérdések vártak mindenkit. Nagyon jó volt látni az arcokat újra. Azokról is elhangzott néhány szó kik nem lehettek itt, volt aki üzenetben írta , hogy gondol ránk , volt aki máson keresztül üzent és ettől lett ismét egész a csapat. Furcsa, hogy több mint nyolcvan ember vett részt immár a harmadik FerBiT – en, és szinte mindenkire emlékszünk. Igazi jó csapat a miénk! Egy közös séta és néhány közös kép után egy biciklisekhez méltó adventi koszorút készítünk. Biciklikerékre fonjuk fel a fenyőágakat, mindenki legalább egyet. Ismét együtt vagyunk és egymásért. Így lesz teljes ez a nap, a koszorúval és az első gyertya meggyújtásával. Újra feléled bennünk az adventi várakozás, és így erősítjük meg a reményeinket. Nem számít, hogy ki miben hisz, az számít, ami legbelül rejtőzik és az, hogy mindezt megoszd.
        Én büszkén merem állítani, hogy soha nem bántam meg, hogy ezt a társaságot választottam, akár sportolásra, hitem megerősítésére, vagy csak úgy időtöltésre, mert a velük eltöltött idő az hasznosan telik. Itt nincsenek megkülönböztetések, vádaskodások, csak szeretet és béke van.

Lengyel Zsuzsánna, Kézdivásárhely